Állami- és Jogtudományi Kar

Állami- és Jogtudományi Kar, Kar
URL: http://www.ajk.elte.hu
Phone: 411-6500, 411-6700, 411-6900 és 483-8000
Email: dttitk@ajk.elte.hu
Addr: H-1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.

A kezdetben hittudományi és bölcsészettudományi karból álló egyetem fejlődésének fontos állomása a Lósy és Lippay prímások hagyatékából, 1667-ben alapított jogi kar felállítása. A Kar programjában jelentős súllyal szerepelt a hazai anyagi és eljárási jog oktatása, a kánonjog és a római jog mellett. Kitűzött célja volt az egyetemnek a közös jog tételeivel a hazai jog hiányait és érdességét orvosolni, tehát a recepciós-jogegységesítő törekvések érvényre juttatása a jogtanításon keresztül. Annak ellenére, hogy az egyetemi oktatás megindítása óriási jelentőségű a magyar jogi műveltség szempontjából, nem feledhető, hogy az évtizedekig tartó kurzusok a maguk tucatnyi hallgatójával hosszabb ideig nem tudták döntően befolyásolni a magyar jogismerő rétegeket. 1872-ig egyedül e Karon oktattak egyetemi színvonalú állam- és jogtudományokat, csak ekkor nyílt meg a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem Kolozsváron. A jogi stúdiumok differenciálódása az egyetemi oktatásban, s az ennek megfelelő katedrák kialakulása a 19. század utolsó harmadában és századunk első felében történt meg. A "Jog- és államtudományi kar" elnevezés is tükrözte azt a folyamatot, amelyben az alapvetően jogi tudományok mellé utóbb felzárkóztak az államtudományok.

1667-ben az egyetem vezetése még csak a kánonjog (Preyschaff Ferdinand) és a római jog (Textor [Takács] Ádám János) oktatásáról gondoskodott, dacára az alapító levélben foglalt utasításoknak, mely négy tanár alkalmazását tartotta szükségesnek. A hazai jog tanítása 1672-ben vehette kezdetét, két tanszéken: a hazai jog elmélete elnevezés mellett a magyar anyagi jog, a hazai jog gyakorlata cím alatt pedig a törvénykezési jog (Dvornikovics Mihály majd Janikovics Ignác gondozásában). A Ratio Educationis (1777) kibocsátásig öt tanszéken folyt az oktatás: a kezdettől működő Római jogi és Egyházjogi tanszékeken, a hazai jog két tanszékén, s az 1770. évi Norma studiorum rendelkezései szerint tantervbe illesztett természetjog tanszéke.

A Ratio Educationis új tantervről gondoskodott. Eszerint akár a Fakultás öt rendes tanára mellé felvehető, ún. rendkívüli tanárok segítségével is, új tárgyakat kell tanítani. A római jog tanárának kötelességévé tette a büntetőjog önálló oktatását, a hazai jog tanárának kiemelten kellett foglalkoznia az európai államok statisztikájával és a magyar közjog elveivel. A Kar már ekkor szorgalmazta a magyar jogtörténet számára szervezendő külön tanszék szervezését is, ehhez azonban a királynő nem járult hozzá.

A vizsgarendszerben három vizsgatípust különítettek el: a heti kérdezéseket, a havi vitatkozásokat és az év végi vizsgákat. A doktori szigorlatról ekkor rendelkeztek első ízben: a doktori fokozat elnyerésére három szigorlatot kellett letenni: egyet a természetjog és egyházjog stúdiumából, egyet a római jog és a büntetőjog anyagából, s végül egy harmadikat a hazai jog elméleti és gyakorlati kérdéseiből, valamint az európai statisztika köréből. Ettől fogva a Kar folyamatosan gyarapodott, mind több és több tárgy oktatását kezdték meg a professzorok; többségükben az udvar által szorgalmazott tárgy volt, de lassan bővülni kezdett a magyar jog és jogtörténet stúdiumainak köre is. A tárgyak és a tanszékek száma nem állott szoros összefüggésben: időről időre egy-egy professzor három-négy tárgyat is oktathatott. A meggyökeresedett, elfogadott tárgyak mögé azonban hamarosan tanszéket is szerveztek, s a huszadik századra kialakult az a gyakorlat, hogy a főtárgyként oktatott tanszakok önálló tanszékekkel rendelkeztek. A századfordulóra kialakult tanszéki struktúra a következő volt: Államszámviteltan, Büntetőjog és bűnvádi eljárás, Egyházi jog, Európai és magyar alkotmány- és jogtörténet, Jogfilozófia, Közigazgatási jog, Pénzügyi jog, Közgazdaság- és pénzügytan, Magyar közjog, Magyar magánjog, Osztrák jog, Polgári törvénykezési jog, Politikai tudományok, Római jog, Statisztika.

Az eredendően jogtudományokat oktató Karral szemben az állam folyamatosan hangoztatta igényét az állami szolgálatra képzett hivatalnokok oktatására vonatkozóan. Ez tetten érhető már Mária Terézia és II. József reformjaiban, akárcsak az önkényuralom éveiben. A dualista állam magyar oktatáspolitikájának ugyanezen forrásból fakadó jellegzetes intézménye volt a bifurkáció. 1875-től a jog- és államtudományi karok hallgatói az alapvizsgák letételéig egységes tanterv szerint végezték tanulmányaikat, azt követően kezdődött meg a specializáció. (A két alapvizsgát az első, illetve második tanév végén kellett letenni, az elsőt a jogtörténeti stúdiumokból és római jogból, a másodikat jogbölcselet, közjog és közgazdaságtan tárgyakból.) Aki a két alapvizsgálatot kiállotta, bizonyította alkalmasságát a további tanulmányokra, s a szakosodásra jogtudományi, államtudományi irányba vagy mindkettő területén. A tanulmányokat államvizsgálatok zárták. A miniszteri elképzelések jegyében az államtudományi doktorátushoz jogtudományi államvizsga, s fordítva a jogtudományi doktori szigorlathoz államtudományi államvizsgálat sikeres letétele volt szükséges. A két államtudományi szigorlat során a következő tárgyak szerepeltek vizsgatárgyként: bölcseleti jogtan, magyar közjog, politika, valamint közgazdaságtan és pénzügytan, magyar és osztrák állam statisztikája, magyar közigazgatási és pénzügyi jog. A jogtudományi doktorátushoz három szigorlatot kellett letenni: bölcseleti jogtan a nemzetközi joggal, római jog, egyházjog; magyar közjog, magyar magánjog, osztrák polgári jog; büntetőjog és eljárás, váltó- és kereskedelmi jog, magyar polgári törvénykezés. A jogtudományi doktorátus mellett az államtudományi végzettség ún. "kis doktorátust" biztosított csak. Az igazságszolgáltatásban elhelyezkedni csupán a jogtudományi doktorátussal lehetett (bírói pályára vonatkozóan: 1869:4. tc., 1874:24. tc., ügyvédire: 1874:34. tc., a közjegyzőire 1874:35. tc.); az államtudományi doktorátus a közigazgatási fogalmazói karba való bekerülésre jogosított. Ezt, a viszonylag könnyebben megszerezhető végzettséget vették célba a "mezeiző" joghallgatóság tömegei. Ezt az éles bifurkációt 1946-ban váltotta föl az egységes állam- és jogtudományi doktorátus. 1948-ban felszámolták az alapvizsgákat, s helyette a kollokviumi-szigorlati szisztémát honosították meg, aminek következményeképpen a vizsgák száma megkétszereződött. 1952-ben a doktori szigorlati rendszert is megváltoztatta a kormány, s helyette négytárgyas államvizsgát, valamint szakdolgozat megírását és megvédését rendszeresítette.

Az oktatók száma folyamatosan növekedett. A kezdeti négy tanárból előbb tucatnyivá, majd százat is meghaladóvá vált a Kar tanári létszáma. A tanszékre kinevezett, főtárgyat tanító rendes tanárok mellett hamarosan megjelentek a rendkívüli tanárok, a magántanárok, a címzetes tanárok. E bonyolult rendszert 1951-ben váltotta föl a jelenlegi kategorizálás: a egyetemi tanár és egyetemi docens megjelölés vált használatossá a minősített oktatók megnevezésére.

A tanév hagyományosan két féléves volt. A téli félév októberben kezdődött és a húsvéti ünnepek választották el a nyáritól, mely azután július végéig húzódott. A szünidei hónapok augusztus és szeptember voltak. 1876-ban, a gimnáziumi és reáliskolai oktatásról szóló törvény tanulmányi időre vonatkozó rendelkezéseivel párhuzamosan rendezték a mindmáig általánosan elfogadott tanulmányi rendet, mely július-augusztust határozta meg szünidőként, s a két félév közötti határvonalat januárban állapították meg (első félév: szeptember 1. - január 10., második: január 11. - június 15.

1948 tavaszán a politikai változások a felsőoktatás átalakítását is magukkal hozták. A reform deklarált célja volt a demokratikus forradalom szocialista forradalommá fejlődésének érvényesítése a felsőoktatás területén is; a népi demokrácia szükségleteivel összhangban álló tervszerű, a korábbinál színvonalasabbnak tartott szakképzés meghonosítása. A történelem furcsa fintora volt, hogy a reform egyik lényeges elemének tekintették a Műegyetem Közgazdaságtudományi Karának közigazgatási osztályának felszámolását, s ezzel együtt a közigazgatási képzésnek a jogi karokra telepíttetését. A változás a Kar elnevezésében is megjelent: a jogi fakultások hivatalos elnevezése jog- és közigazgatástudományi karra módosult. A szerkezeti átszervezés mellett egy bifurkációs elgondolás is megvalósult; a negyedik szemesztertől kezdve kettéválasztották a jogi és a közigazgatási szakképzést. Két évvel tehát a az államtudományi és jogtudományi szakosodás felszámolása után, most jogtudományi és közigazgatási szakképzésre vált szét az oktatás. A bifurkáció azután 1955-ben a jogi fakultásokon egyszerre szűnt meg, s ezzel egyidejűleg valamennyi kar neve "állam- és jogtudományi karra" változott. Ugyanakkor a közigazgatási oktatás felerősítése segítségére volt a Karnak a túlélésben. A jogtudományok fejlődését kedvezőtlenül befolyásolta a merev ideológiai megközelítés, a jogászképzés állandó reformok tárgyává lett a politikai kontroll alatt; az állam elhalásáról, a jogászság korábbi retrográd szerepéről szóló tanítás a kritika állandó céltáblájává tette a Kart, s általában a jogi oktatást. (1950 és 1956 között még a doktori cím adományozását is megszüntették.) Az 1950-53. évi reformok keretében még a formális egyetemi autonómiát is megszüntette a 274/1950 (XI. 23.) MT kormányrendelet, a dékán kinevezését szakminiszteri hatáskörbe utalva.) Másfelől viszont a gazdaság államosításával együttjáró adminisztratív megközelítés, a közigazgatás ezzel együttjáró expanziója kedvezett a felsőfokú közigazgatási szakemberképzés kibővítésének. Ezzel együtt a Kar iránti érdeklődés folyamatosan csökkent: 1950-ben például a VKM által megjelölt felvételi keretszám 22 %-a jelentkezett csak a Karra, a jelentkezők közötti válogatás lehetősége lehetetlenné vált. Ezzel egyidőben honosították meg a Karon a levelező- és esti tagozatos képzést, melynek akkor kimondott célja volt a felsőfokú végzettséget feltételező munkakörben dolgozó káderek, kiemelt munkás- és parasztkáderek szakképzése, a bírói és ügyészi akadémiák gyorsított tanfolyamain végzett bírák és ügyészek utánképzése.

A hatvanas évek második felének politikai reformmozgásai elősegítették a Kar reputációjának fokozatos visszanyerését. A gazdasági mechanizmus változásai és az új gazdaságfelfogás egyfelől kiváltotta a felsőoktatás alapvető reformját, másfelől a mind nagyobb mozgástérrel rendelkező civil szférában megnövelte a jogászok szerepét. A “létező szocializmus” politikai rendszerének elbomlása fokozta a jogász fontosságát a politikában és a gazdasági életben egyaránt. Ez a tendencia azóta töretlenül folytatódik, s a politikai rendszerváltás biztosította társadalmi környezeti változás meghatványozták az érdeklődést. Ezt látszik bizonyítani az 1999. évi közel tízszeres túljelentkezés is a Karra. Az Állam- és Jogtudományi Kar immáron nem csak jogászokat, hanem politológusokat és társadalmbiztosítási szakembereket is képez.

A szervezeti egységhez tartozó hírek:

A szervezeti egységhez tartozó galériák:

ELTE EKSZ | Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért csoport

Minden jog fenntartva 2009-2010. Verzió 1.1.

Elérhetőség

Telefon: +36 20 997-1249
E-mail: info@fenntarthatosag.elte.hu

Felhasználási feltételek | Jogi nyilatkozat
Oldaltérkép | Webmester