Alumínium/konzerv: 6.6 láda (28,9 l)
Fehér üveg: 34.5 kg
Komposzt: 329.256 kg
Kupak: 0.27 kg
Olaj: 13.0 Liter
Papír: 8 kg
Papír: 286.4 kg
PET/Műanyag: 8.08 kg
Színes üveg: 19.5 kg

Hírarchívum


» Vissza az előző oldalra


» Első díjat nyert az Energia-Víz-Hulladék kampány kisfilmje
2011-10-03 - Hír
ADMIN user

A Magyar Telekom Fenntarthatósági Nap 4. (http://www.fenntarthatonap.hu/) szervezői pályázatot írtak ki egy-egy aktuális téma (idén a víz, a szegénység és a felelős kommunikáció) kreatív bemutatására, amelyen 2011-ben az EEKSZ program munkacsoportjai is indultak.

A 2011 őszétől induló energia-víz-hulladékcsökkentési kampány keretén belül, Kálócz László vezetésével eddig három kisfilm készült el Ha a szelektív beszélni tudna… címmel. Az alkotócsoport ezt a három filmet nevezte be a versenyre, amelyből a felelős kommunikáció témakörben ebből A játék nem játék című, veszélyes hulladékokról szóló tárgyanimáció nyerte el az első díjat.

 

A mintegy 10 kisfilmből álló sorozat részben a szelektív hulladék helyes kezeléséről szól, ám a tervek szerint a későbbiekben kifejezetten fogyasztáscsökkentő üzenetet is hordoz, továbbá energia- és vízgazdálkodási tematikát is feldolgoz az év során.

A kreatív anyagokban helyet kell biztosítani a szelektív hulladék helyes kezeléséről szóló filmeknek is, mert bár az ELTE szelektív gyűjtése nagy tisztaságú másodnyersanyagot biztosít a begyűjtés során, de nagy ritkán előfordul a szennyezett és nem helyesen kezelt hulladék is a gyűjtőkben, nem kevés többletmunkát okozva az önkénteseknek.

A 2011/2012-es kampány részét képezik még a kisköltségvetésű fejlesztések, környezettudatos villámakciók, fenntarthatósággal kapcsolatos kiadványok megjelentetése és a civil együttműködő partnerekkel közös szaktanfolyamok szervezése.

A kampány szervezői remélik, hogy a téma sajátos megközelítése segít rámutatni: erőforrásaink takarékosabb felhasználásával, tudatos vásárlással, fogyasztói szokásaink felülvizsgálatával ugyanúgy teljes, sőt minőségibb életet élhetünk.

 

Jelenleg két kisfilm tekinthető meg youtube-on:

Ha a szelektív beszélni tudna… 1. A PET palack

http://www.youtube.com/watch?v=TIwl_7VWPdc

 

 

A díjnyertes film:

Ha a szelektív beszélni tudna… 2. A Játék nem játék

http://www.youtube.com/watch?v=Nj2v9R0zW4Y