Alumínium/konzerv: 6.6 láda (28,9 l)
Fehér üveg: 34.5 kg
Komposzt: 329.256 kg
Kupak: 0.27 kg
Olaj: 13.0 Liter
Papír: 8 kg
Papír: 286.4 kg
PET/Műanyag: 8.08 kg
Színes üveg: 19.5 kg

Bemutatkozás

 

Ez a kezdeményezés 2008 nyarán kezdődött el. Célja az aktív környezetvédelem, mely önkéntesek hálózatán alapul és az egyes emberekhez szeretne eljutni üzenetével, ami az egyéni felelősségvállalás és környezettudatos életmód alkalmazása a mindennapokban.

Célcsoportja az ELTE-hallgatók köre, de szeretnénk, ha üzenetünkkel az ELTE-n dolgozókat, tanárokat is meg tudnánk szólítani és támogatásukkal és részvételükkel egy olyan, környezetvédelmi akciókra és programokra alapozott kezdeményezést lehetne lebonyolítani, mely ha lépésekben is, de segít hozzájárulni a környezettudatos szemléletmód mindennapivá válásához.

A projektben az intézményi, a hallgatói és civil szféra szakmai tudása egyaránt megjelenik, összefogásukkal egy 14 alprojektből álló program áll az érdeklődők elé, melyhez csatlakozva reméljük mindenki megtalálhatja azt a területet, mellyel úgy gondolja, hogy szívesen tenne intézményi keretek között a környezetvédelemért.

Hallgatói részről 4 szervezet működik jelenleg együtt, az ELTE EHÖK, az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány, az ELTE Környezettudományi Klub és a Vezér Hallgatói Egyesület, melyek az ELTE vezetőségének támogatásával elkezdték szervezni pl. a szelektív hulladékgyűjtést az egyes karokon és a kollégiumokban.

Civil szakmai együttműködő partnereink között van jelenleg a Hulladék Munkaszövetség, a Magyar Madártani Egyesület, az Öko-Pack Kht., az Öko-Pannon Kht és a Védegylet.

 

https://cagridilokulu.com.tr/kurs/ingilizce-kursu-ankara/
https://jffactory.net/ https://sekillinickyazma.com.tr/